Tisztálkodás
Egy felnőtt ember számára a fürdés igen személyes cselekedet. A demens beteget kellemetlenül érintheti, hogy ilyesmiben is segítségre szorul. Ugyanakkor a fürdés pihentető, élvezetes tevékenység. Nehéz megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy a beteg önállónak érezze magát, megmaradjon a privát szférája, de mégis tudjunk neki segíteni. Néhány, a fürdésnél jelentkezhető kellemetlenségek elkerülésére szolgáló tanács:
Fürdéstől való ódzkodás
A demenciában szenvedők körében nem ritka, hogy félelem alakul ki a fürdéssel szemben. A valaha megnyugtató, ellazító tevékenység feszültség és félelem forrásává válik. Derítsük fel a beteg viselkedésének lehetséges okait.
Gondoljunk a következőkre:
- A napi rutin megváltozása: Általában fürödni, vagy zuhanyozni szokott? Hetente, vagy naponta? Reggel, vagy este szokott fürdeni?
- Mozgáskorlátozottság: Fél belelépni a kádba vagy a zuhanyozóba, mivel nem igazán tudja megítélni, hogy hol a szélük, milyen mély a kád, vagy egyszerűen félelmet kelt a mély víz. Minél jobban meg kell könnyíteni a be és kilépést (pl. kapaszkodókkal, vagy ajtóval felszerelt káddal).
- Egyéb egészségügyi problémák: Lehet, hogy nem érzi a beteg jól magát. Például megfázott, vagy egyéb fertőzése van. Esetleg depressziós, és nem érdekli a személyes higiéniája. Betegsége miatt lehet, hogy elfelejtette a fürdést, vagy, hogy mire való a fürdőkád.
- Inkontinencia: Az inkontinencia szintén okozhat problémát, hiszen a beteg rendkívül zavarban lehet, ha baleset történik.
- Kommunikáció: Még problémásabbá válhat a fürdés, ha kommunikációs gondokat okoz, pl. a hallókészülékét ki kell vennie, vagy a szemüvegét le kell vennie. A helyiség hőmérsékletét túl magasnak, vagy alacsonynak találhatja, a vizet túl forrónak, vagy hűvösnek érezheti.
- Intimszféra elvesztése: A probléma a segítségünkből is fakadhat. Hogyan reagál vajon az intimszféra, a függetlenség elvesztésére? Kényelmetlen a beteg számára, hogy segítséget kell elfogadnia? Kényelmetlen a számunkra, hogy el kell látnunk? Ez a hozzáállás látszódhat rajtunk, és befolyásolhatja az alzheimeres beteget. Az is lehet, hogy jóval több időre lenne szüksége a fürdéshez, és úgy érezheti, hogy sürgetik.
Mit érdemes kipróbálni?
Vagy fel tudjuk deríteni a probléma okát, vagy nem, de meg kell próbálnunk minél kellemesebbé tenni a fürdést. Néhány javaslat, ami segíthet:
- Tartsunk szigorú sorrendiséget. A beteg inkább a fürdőben szokott levetkőzni vagy a szobájában, ahol köntösbe bújik?
- Játsszuk le a beteg kedvenc zenéjét.
- Biztosítsunk megfelelő megvilágítást.
- Próbálkozzunk kellemes illatú habfürdőkkel, ha az illető kedveli ezeket, de vigyázzunk, mert használatával csúszóssá válhat a kád.
- Dicsérjük meg, milyen ügyesen boldogul.
- Húzzuk be a redőnyt, csukjuk be a fürdőszoba ajtaját.
- Készítsük elő a fürdőt: tegyük ki a szappant, szivacsot, sampont, törölközőket, és a víz már legyen a fürdőkádban.
- Használjunk színezett habfürdőt, vagy helyezzünk el egy színes lábtörlőt a kád aljára, hogy a beteg jobban lássa, hogy milyen mély a víz (ne legyen túl sötét, mert azt az érzést keltheti, hogy egy lyukba lép).
- Bíztassuk arra a beteget, hogy menjen el fürdés előtt vécére, így kisebb eséllyel történik közben baleset.
- Mindig mondjuk, hogy éppen mit csinálunk, és csak annyit segítsünk, amennyit feltétlenül szükséges. Bíztassuk a beteget.
- Ha nem akar fürödni, próbáljunk olyan időpontot találni, amikor valaki meglátogatja, vagy amikor el akar menni valahová.
- Óvatosan mosdassuk, hiszen érzékeny lehet a bőre.
Könnyítsük meg a fürdést
- Egyszerűbb, ha egyszerre csak egy utasítást adunk.
- Ha egyes testrészeit egyedül is meg tudja mosni, akkor ezt hagyjuk őrá.
- Tartsuk szem előtt a beteg szégyenlősségét, engedjük, hogy alsóneműben, fürdőruhában vagy rácsavart törölközővel fürödjön.
- Helyezzünk törölközőt, vagy ragasszunk színes ragasztócsíkot a kád szélére, hogy jól látszódjon.
- Adjunk a beteg kezébe szivacsot.
- Ha a beteg rendszeresen elhagyja a fürdést, mielőtt szóba hoznánk a dolgot, vigyük ki a vécére.
- Gondoljuk meg, hogy bent hagyjuk-e a hallókészüléket, vagy rajta hagyjuk-e a szemüveget fürdés közben is. Vigyázni kell, hogy a hallókészülék ne legyen vizes, és hajmosás előtt ne felejtsük el kivenni. Foglaljuk le a beteget a mosakodással, és csak akkor vegyük ki a készüléket, amikor kell.
Egyéb alternatívák fürdés helyett
- Próbáljuk ki a zuhanyzást és a fürdést is, hogy kiderüljön, melyiket végzi szívesebben. A kézbe fogható zuhanyfej kevésbé ijesztő, mint a rögzített zuhanyrózsa. A zuhanykabinba lehet akár műanyag széket is berakni, így a zuhanyzás kényelmesebb lehet.
- Próbáljuk meg a mosdónál a szivaccsal történő fürdést. Ez is egy lehetőség, ha a beteg mozgásában korlátozott. Ehhez próbáljuk csak azokat a testrészeket felfedni, amit éppen mosunk.
- A hét minden napján mossuk meg valamelyik testrészt.
- Ha a teljes fürdés probléma, iktassunk be kiegészítő mosdásokat, amelyek során a szükséges testrészeket mossuk meg. Például evés előtt, vagy mosdóhasználat után mosson kezet a beteg. Fontos az is, hogy minden nap megmossa az altestét, a nemi szerveket, és mosson arcot, hogy elkerüljük a fertőzéseket és a bőrproblémákat.
Hajmosás
- Ha a hajmosás is problémát okoz, ütemezzük máskorra mint a fürdést.
- Próbáljunk ki olyan sampont, aminek a használatához nem kell víz.
- Van, aki jobban szereti, ha fodrász mossa a haját.
- Legyen kéznél egy mosdókendő, amivel a beteg hajmosás közben letakarhatja a szemét.
Fürdés után
- Ez kiváló alkalom arra, hogy ellenőrizzük a beteg bőrét, különösen, ha egész nap tolószékben ül, és nem nagyon mozog, vagy ha inkontinens.
- Ültessük le a beteget törölközés közben. Bizonyosodjunk meg arról, hogy a hajlatokat, valamint a mellek alatti területet alaposan megszárítottuk-e. Dörzsölés helyett finoman érintgessük a bőrhöz a törölközőt.
- Használjunk testápolót a bőr kiszáradása ellen.
- Dezodoráljunk, vagy használjunk szódabikarbónát.
- Ültessük le a beteget az öltözéshez.
A biztonság kedvéért
- A könnyebb ki, és beszállás érdekében szereljünk a kádhoz korlátot.
- Használjunk fürdetőszéket.
- Helyezzünk el csúszásgátlót a kádban vagy a zuhanyzóban.
- Ne használjunk fürdőolajat, mivel csúszóssá válnak tőle a felületek.
- Segítsünk a betegnek belépni a kádba, és legyünk segítségére a kijövetelkor is.
- Mindig felügyeljük a fürdést. Ha nem maradhatunk a fürdőben, távolítsuk el a zárat a fürdő ajtajáról.
- Bizonyosodjunk meg arról, hogy nem csúszik a padló.
- Beszállás előtt ellenőrizzük a fürdővíz hőmérsékletét.
- Tartsuk szem előtt saját biztonságunkat is. Beszéljük meg egy hivatásos ápolóval, hogy hogyan tudunk úgy segíteni, hogy ne húzzuk meg közben a hátunkat, vagy ne essünk el.
Napról napra
Lesz olyan helyzet, amelyben segítségünkre lesznek ezek a tippek. Máskor a mosdás vagy a fürdés mellőzése lesz az optimális megoldás. Való igaz, hogy legtöbbünk szereti, ha gyakran tud fürdeni, ezért ezt szeretnénk a szeretteinknek is. Jusson eszünkbe, hogy mi minden tőlünk telhetőt megteszünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!