Egy 97 éves nő 100 kilométert gyalogol járókerettel
A német Marietheres Wübken 97 éves. A múlt század húszas éveinek elején született, fiatal nőként élte át a háborút, aztán Németország kettészakadását, a hidegháborút, az újraegyesítést, majd a koronavírus-járványt. Az asszony gurulós járókerettel jár, és jótékonysági céllal nagyon kemény kihívás elé állította magát: egy hónap alatt 100 kilométert fog gyalogolni, így szeretne adományokat gyűjteni a szegény országokban élő gyerekek iskolai étkeztetésére.
A nyugdíjas tanárnő minden nap 3,7 kilométert tesz meg lakóhelyén, a Münsterhez közeli Nottuln nevű kisvárosban, így fog összejönni a 100 kilométer. Az asszony azt mondta: ez a napi kötelező penzum, amit kitűzött magának, és nagyon örül, hogy ezt most egy nemes cél érdekében teszi.
Korábban is sokat sétált, és ezt a szokását azután sem adta fel, hogy néhány éve már csak járókerettel tud közlekedni. A sétája közben sok régi emlék is előjön. Amikor például az egykori kertjük mellett halad el, mindig hallja az apja hangját, ahogy azt mondja neki: „nézzük csak meg, előbújt-e már a hóvirág”.
A cikk folytatását a telexen olvashatja!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!