A légszennyezés növeli a demencia esélyét
A demencia kockázati tényezőihez eddig jellemzően a táplálkozást, testmozgás és a genetikát soroltuk, ám egyre meggyőzőbb bizonyítékaink vannak arra, hogy a légszennyezés az egyik igen jelentős, megváltoztatható kockázatot jelenti.
Arra mutattak rá a napokban a washingtoni egyetem tudósai, miszerint a légszennyezés valóban megnövelheti a demencia kialakulásának esélyét. Ennek alátámasztása érdekében két nagy, 2000 és 2009 között végzett vizsgálat adatait használták fel.
Eredményeik szerint a levegő finomszemcsés légszennyezésének már kis mértékű, egy évtizeden keresztül tartó emelkedése is megnövelte a kutatók fókuszában álló terület lakossága körében a demencia kialakulásának esélyét.
A vizsgálat során több mint négyezer olyan, Seattle térségébe tartozó lakos egészségügyi adatait tekintették át, akik egy 1994 óta futó követéses vizsgálatban vesznek részt. Közülük ezer fő esetében azonosították be a demencia diagnózisát. Az ily módon kiválasztott résztvevőknél ezt követően azt határozták meg a tudósok, hogy a diagnózis megszületéséig milyen mértékű átlagos légszennyezésnek voltak kitéve.
A tanulmány vezető szerzője, Rachel Saffer elmondta, hogy a köbméterenknét 1 mikrogrammnyi szennyezőanyag-emelkedés 16 százalékos kockázatnövekedést okozott az Alzheimer-kór és más demenciák kialakulására nézve. Összehasonlításképpen elmondható, hogy 1 mikrogramm különbség nagyjából annyi, mint amekkora a légszennyezés mértékének eltérése egy belvárosi zsúfolt terület és egy külvárosi kertes házas környék levegőminősége között.
Az eredmények azért igen fontosak, mivel tudjuk, hogy a demencia évek - akár évtizedek - alatt alakul ki. Hosszú távon pedig úgy tűnik, hogy a kisebb mértékű, ám állandó káros hatások összeadódnak és hajlamosabbá tesznek a betegségre.
Egyéni szinten ez ellen apró lépésekkel, például maszkviseléssel tudunk tenni. Az is nagyon fontos azonban, hogy kormányzati és globális szinten is megfelelő döntések szülessenek a légszennyezés csökkentéséről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!