Felejtek.hu Alzheimer-kór – együttélés a demenciával

Változtassunk együtt a demencia megítélésén!

A Brit Alzheimer Társaság „Demencia, együtt” magazinjában rendszeresen mutatnak be olyan, Alzheimer-kórral vagy más demenciával élő személyeket, akik életútja, illetve életfelfogása sokak számára inspiráló lehet. Ezúttal Ananga Moonesinghe-t, a brit légierő volt radarszakértőjét szólaltatták meg személyes élményeivel kapcsolatban.

 

 

 

A 76 éves Ananga Alzheimer-kórral él, ám nem gondol magára úgy, mint betegre. Inkább azt gondolja: élete egy másik pályán halad tovább, mint ahogy azt előre gondolta volna.

A férfi Srí Lankán született és tízéves korában költözött családjával Angliába, ahol eleinte nehezen illeszkedett be nyelvismeretének hiányosságai miatt. Volt azonban egy tanárnője, Mrs. Gray, aki a szárnyai alá vette és segítette az angol nyelv elsajátításában.

Ananga később műszaki tanulmányokat folytatott; 1971-ben csatlakozott a brit légierőhöz. Kiküldetése a messzi északi Shetlandra vitte, ahol a védelmi radarok karbantartásért felelt. 

A következő évben egy, az angol tóvidéken tett látogatás során ismerte meg leendő feleségét, Joannát, akivel két évvel később össze is házasodtak; azóta két gyermekük és öt unokájuk született. 

A brit légierőnél töltött 22 év után Ananga végül a vasúttól ment nyugdíjba. Az utolsó két évben már gyakran előfordult vele, hogy elveszítette a kulcsát – felesége szerint ez lehetett a szellemi hanyatlás első jele. 

Emellett nyelvi nehézségei is akadtak – hiába tudta fejben nagyon is jól például, hogy a kancsóból kell kiöntenie a vizet, egyszerűen nem jutott eszébe a kancsó szó. 

Kezdetben az öregedésre fogta a változásokat, ám végül rászánta magát, hogy elmenjen egy orvoshoz – végül a memóriaklinikán enyhe kognitív zavart állapítottak meg nála. Ebben az állapotban az adott személy kisebb emlékezeti vagy gondolkodási nehézségeket élhet meg.

Ananga ezt követően két évig rendszeresen járt a memóriaklinikára és azt vette észre, hogy ez idő alatt egyre több mindent kezdett elfelejteni. A rövid távú emlékezete volt erősen érintett. Végül 2019-ben kimondták nála az Alzheimer-kór diagnózisát.

A férfi néha nehezebben kommunikál – előfordul például, hogy nem tud olyan gyorsan kimondani valamit, mint szeretné. Mivel erre nem mindenkinek van türelme, Ananga társas helyzetekben könnyen frusztrálttá válik.

A személyisége is változott valamelyest. Habár régebben nagyon szociális volt és könnyen barátkozott, manapság taszítja a tömeg és zaj. Újabban jobban szeret otthon maradni és olvasgatni.

Felesége kezdetben mindent meg akart csinálni Ananga helyett, ám azt a javaslatot kapta egy szakértőtől, hogy hosszú távon jobbat tesz azzal, ha segít férjének megőrizni önállóságát. A reggelit és a nap folyamán a teát például a férfi készíti el, így hasznosnak érzi magát otthon.

Joanna kiemeli: attól még, hogy ő gondoskodik a férjéről, az élet nem lett csupa negatív esemény. Sok örömet találnak a mindennapokban: eljárnak a pubba, amikor nincsenek olyan sokan és a napjaik tele vannak nevetéssel.

A házaspár előre megegyezett abban, hogy Ananga a lehető leghosszabb ideig otthonukban fog élni és előbb külső segítséget keresnek, mielőtt speciális otthonba költözne a férfi, amikor annak jön el az ideje. Joanna úgy érzi, azzal, hogy vannak terveik a jövőre, sok stresszt megspóroltak maguknak.

 

 

A diagnózist követően Ananga és Joanna sok támogatást kaptak a Brit Alzheimer Társaságtól. Ananga eljárt az Alzheimer-kávéházba, énekcsoportokra és kognitív terápiában is részesült. Joannának is lehetősége nyílt hozzá hasonló, személyes gondoskodást nyújtó személyekkel találkoznia.

A házaspár aktívan részt vesz a társaság kampány- és lobbitevékenységében, és hirdetik a demenciaellátás-javítás fontosságának ügyét. Ananga szerint elsődleges fontosságú, hogy összetartsunk és kiálljunk az Alzheimer-kórral kapcsolatos társadalmi változtatások mellett.

„A demencia nem jelenti, hogy mindent fel kellene adnunk. Muszáj mennünk előre tovább” – mondja.